A New Generation tánccsoport 7. önálló darabját készítette el. Lehetne még egyszer? címmel mutatták be két felvonásos táncjátékukat. Az előkészületek 2019 szeptemberében kezdődtek, ami nem csak a szöveg írása, betanulása vagy a koreográfiák elkészítése és betanítása volt, hiszen a díszletet is saját maguk készítették. Az előadáson közel 40 táncos lépett színpadra. Nem csak a komlói, de a csoport bonyhádi táncosai is szerepeltek. A darabot írta, rendezte és koreografálta Császár Adrián a csoport művészeti vezetője, illetve a díszletet is szintén ő készítette. Az előadásokat fotózta Rákos Ildikó.
Az ősbemutató 2020. 02. 28-án volt a Színház- és Hangversenyteremben, ahol teltház fogadta a csoportot és vastaps volt a jutalom, a nézők állva tapsoltak.
Március 6-án a csoport Bonyhádon a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban adja elő a darabot, ahol szintén telt házas előadás lesz.
Március 20-án pedig ráadás előadás lesz Bonyhádon, március 27-én pedig Komlón, ahova jegyek elővételben még kaphatók. A 2007-ben alakult tánccsoport várja a lelkes csatlakozni vágyókat a Közösségek Házában Komlón, illetve Bonyhádon a Budai Nagy Antal utca 11-ben.
A New Generation tánccsoport 2007-ben alakult Komlón, majd 2016-ban megalakult a New Generation Kulturális Egyesület.
2017-ben megnyitottuk kapunkat Bonyhádon, 2021-ben Pakson, 2023-ban Dombóváron, 2024-ben Tamásiban.
Rendelj műsort
Kapcsolat
Tel.: 06305623554
E-mail: ngdance.hu@gmail.com
E-mail: csaszaradrian78@gmail.com
E-mail: info@ngdance.hu
E-mail: ngdance.hu@gmail.com
E-mail: csaszaradrian78@gmail.com
E-mail: info@ngdance.hu